A Községi Könyvtár megalakulásának története


Előzmények:

Tápiógyörgyén 1908-1950-ig működött az Iparos Kör. Kb. 500 kötetes könyvtárral rendelkezett. Ez akkor községünkben a legnagyobb gyűjteménynek számított.
A klasszikusokon kívül úgynevezett filléres ponyvaregények, a kor lektűr irodalma alkotta a gyűjteményt. Újságokat és folyóiratokat is járattak, így a Tolnai Világlapját és a Nagykátai Járás c. hírlapot. 

A község könyvtára 1950-ben alakult a Zöldmező Mg.Tsz. irodája helyén (ma idősek otthona).
1950-ben 168 kötete és 25 beiratkozott olvasója volt. Ott működött 1960-ig, a TSZ megalakulásáig.

A folyamatosan bővülő könyvtári állomány ezután a Községháza udvarán lévő kis épületben kapott helyet. Az épület lepusztult állapota és szűkös volta miatt, igen mostoha körülmények között működhetett a kis könyvtár. Mindezek ellenére, állománya jó volt.
Ebben az időben egy lelkes tanítónő, Lenkey Elvira gondozta, igazgatta a könyvtárat. Kiváló érzéssel válogatta és vásárolta a könyveket, sokakat ráébresztve az olvasás ízére, szeretetére.

Az áldatlan körülményeknek és a zsúfoltságnak 1978-ban vége szakadt. Ekkor adták át ugyanis a Fehér József által tervezett Faluházat, amelynek emeleti részében helyet kapott az ekkorra már közel 17.000 kötetre felfejlesztett könyvállomány.
A 21,2 m2-es terület után 200 m2-nyi terület állt rendelkezésre.
Tágas, világos terek, kultúrált környezet. Ide már örömmel térhettek be az olvasni, művelődni vágyók.
Az 1980-as évek közepére jelentősen megnőtt az állomány; több mint 20.000 kötet könyv, 400 db hanglemez, 50 féle folyóirat állt az olvasók rendelkezésére. 

A Faluház és Könyvtár felújítása 2006-ban megtörtént. Ez idő alatt a könyvtár zárva tartott. A három hónapos kényszerszünet után 2006. V. 28-án volt az ünnepélyes átadás. Komoly felújítási munkálatok után (tetőépítés, nyílászárók cseréje, padozatcsere, festés, és még sorolhatnánk) a könyvtár is megújult. Új függönyöket, szőnyegeket, asztalokat kaptunk. A bejárati rész akadálymentesítésén kívül egy lépcsőjáró segíti a mozgáskorlátozott látogatók feljutását az emeletre, ahol a könyvtár található. Külön kialakított, üvegfallal elzárt részen 5 számítógép várja az internetezni vágyókat a könyvtár nyitva tartási idejében.


A könyvtár jelenlegi helyzetéről

Jelenleg leltárba vett állományunk 25.647 kötet könyv, beiratkozott olvasóink száma 200 - sajnos fele a 20 évvel ezelőtti létszámnak.
Az internet térhódításával visszaszorult a könyvek és az olvasás iránti igény. 1 fő főállásban, 1 fő részmunka idős könyvtáros végzi a könyvtári munkát.

Könyvtárunk helyet ad a nyugdíjas klubnak; könyvbemutatók, könyvtári órák és kiállítások színtere.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el